Munkafüggőség – 7-8%-nyian előéletük és lelkiismeretük miatt túlterhelődnek és amortizálódnak

Bár a könyvtárakban gyakrabban hallani pl. X-től, hogy Y később jön be, korábban indul haza, miközben jócskán megnyújtja ebédszünetét és Y is hasonlót állít X-ről, nem mindig ez a helyzet. (MG)
Kun Bernadette pszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának docense írt könyvet Munkafüggők – Az önkizsákmányolás lélektana címmel.
KB: Az összes mentális probléma aránya emelkedett, így feltehetően a munkafüggőségé is. A munkafüggők a dolgozók 7-8%-át teszik ki. A kormányzati és önkormányzati területeken több lehet a szellemi munkát végző, teljesítményorientált, perfekcionista ember, ezek a vonások pedig sokszor együtt járnak a munkafüggőséggel.
(…) Azért dolgoznak sokat, hogy elkerüljenek olyan kellemetlen érzéseket, mint a bűntudat, a szorongás, a feszültség. Ha úgy vélik, hogy nem dolgoztak eleget, rosszul érzik magukat a bőrükben, pszichés megvonástól szenvednek. Nem azért dolgoznak egyre többet, mert a főnök kéri, hanem mert úgy érzik, hogy nem nyújtottak eleget. Minden mást háttérbe szorítanak, az egészségüket, a családot, a pihenést, a szórakozást.
HVG: Milyen személyiség hajlamos a munkafüggőségre?
KB: Az alacsony önértékelésű, de önmagukkal szemben túl magas elvárásokat támasztó, szorongásra, aggódásra hajlamos emberek. Szívósak, kitartóak, a kényszerességig precízek, sokszor rugalmatlanok. A gyerekkorukra jellemző lehet, hogy a szülők magas elvárásokat támasztottak velük szemben, és csak akkor dicsérték őket, ha jól teljesítettek. Transzgenerációs jegyek is megfigyelhetők, a felmenőknél is jellemzőek különböző függőségek, alkoholizmus vagy szintén a munkafüggőség.
HVG: Az is írja, hogy a munkafüggőség különösen gyakori a civil szervezeteknél dolgozók körében. Ennek mi lehet az oka?
KB: Feltételezésem szerint az lehet számukra a pluszmotiváció, hogy valamilyen nemes ügyért küzdenek, és úgy érzik, ha ők nem csinálják, akkor csorbul a demokrácia vagy bizonyos emberek jogai, egészsége. Olyan segítő szakmákban, mint az orvos vagy a nővér, szintén gyakoribb a munkafüggőség, feltehetően hasonló okból.