Szakmájuk becsületét védték, egyúttal kortársaik életét is megkönnyítették azok a közgazdák, akik a retorziókkal dacolva feltárták az egypártrendszer tervgazdaságának ellentmondásait. Műveik egy része ma is megszívlelendő tanulságokkal szolgál.
– Péter György: már 1954-ben azt írta a Közgazdasági Szemlében, hogy “a minisztériumi, miniszteri, népgazdasági-tanácsi és minisztertanácsi határozatok és utasítások hatalmas, áttekinthetetlen tömeget alkotnak”, magyarán a termelés minden egyes részletére kiterjedő parancsolgatás maga volt a zavarok oka. Azt fejtegette, hogy a vállalatok eredményességét “leghathatósabban azok ellenőrizhetik, akik ebben közvetlenül érdekelve vannak: az átvevők, a megrendelők (a vásárlók)”.
– Kornai János: Egykori fő üzenetét 2012-ben ő maga aktualizálta: a túlzott központosítás a mai kormánypárt politikájának a lényegéhez tartozik. “Az autokratikus uralom, a féktelen központosítás, az állam tevékenységének túlburjánzása összeférhetetlen a modern kapitalista piacgazdaság egészséges működésével.”
– Jánossy Ferenc: amennyiben a beruházások java része acélba és betonba megy, formálisan látványos növekedési ütemet lehet kimutatni, de ez nem hoz ezzel arányos jólétet, gyarapodást.
– Liska Tibor: klasszikus jelszava az volt, hogy ne azé legyen a föld, aki megműveli, hanem az művelhesse meg, aki a leghatékonyabban teszi.
…a közvélemény egy része a közgazdászok ellen fordult; sokan csak az irritáló áremeléseket látták a reformokban, a nagyobb választékot, a megélhetési lehetőségek bővülését kevésbé honorálták. Pedig akkor formálódott a Nyugat által csodált gulyáskommunizmus, a fogyasztói társadalom keleti karikatúrája. Reformerek hada tárta fel a rendszer sajátosságait, igazolva a korabeli viccet, mely szerint a létező szocializmus nem működik, működő szocializmus pedig nem létezik.
A tabudöntögető közgazdasági könyvek mégsem voltak hatástalanok.
HVG (13. sz.) / térítéses tartalom