A Messengerben írt üzeneteket nemsokára olyan módon el is lehet küldeni, hogy arról ne jelenjen meg értesítés a címzettnél.
Két új billentyűparanccsal bővíti a Messengerben elérhető funkciókat a szolgáltatás mögött álló anyacég, a Meta – jelentették be nemrég. Az újdonságokról egy blogbejegyzésben osztott meg részleteket a Facebookot is gondozó nagyvállalat.
A két parancsot e szerint @everyone és /silent néven lehet majd elérni, és mindkettő másra jó. Előbbi egy figyelemfelhívás, olyan üzenet, amit a chatben megjelenő összes partner látni fog, ezért a Meta szerint érdemes óvatosan bánni vele. Használni úgy lehet, ahogy a normál üzenetírás is zajlik, azzal a különbséggel, hogy a konkrét szöveg elé be kell szúrni az @everyone, azaz “mindenki” részt.
A /silent ennek ellentéte: ha valaki ezzel kezdi az üzenetét, akkor az új szövegről szóló értesítés nem jelenik meg a másik oldalon, vagyis a címzettnél. Ennek a Meta szerint olyan helyzetekben lehet haszna, amikor a felhasználó nem szeretné megzavarni a partnert – például azért, mert éppen dolgozik, vagy csak alszik, mert egy másik időzónában él.
HVG