Tabutémák megállítótáblája, ETO-jelzetekkel – megjegyzésekkel

A közelmúltban látható volt a Könyvtárosok csoportban egy megállítótábla fotója link , melyen a küszöbfélelemmel rendelkező használóknak tabutémákat soroltak fel – jelzetekkel együtt. A cikk hozzá: link .
Somorjai Noémi, Szakmári Klára és Ungváry Rudolf közreműködésével elkészült a tábla magyar változata. Utána hosszasan töprengtünk. Arra jutottunk, hogy az ötlet és szándék jó, a hazai megvalósítás azonban több ponton is nehézkes. És ha ezekből a nehézségekből a használóra is hárítunk, akkor nem érjük el vele célunkat. A nehézségek:
– 3-4 témához (nemváltás, szülő elvesztése, szülő elvesztése) nem található egyértelmű jelzet; az amerikai területen a TO-t használják, ott feltevésem szerint megadtak olyan témákhoz jelzeteket, melyekhez az ETO-ban itthon nem találtunk.
– a használók max. az ETO-ig jutnak el a polcon
– ráadásul a dokumentumok feltártsága sem elégséges a célnak (vö.: link ).

Az osztályozási rendszerek soha se lesznek amatőrök eszközei. Valójában még a szabad szövegszavas rendszerek (mint a Google esetében, ahol teljes a szabadság és az egyenlőség) is becsapósak: a keresőnek fogalma sincs, mi mindent nem talált meg. A kereshető tárolás tartalmainak feltárása valószínűségi folyamat (ahogy a mentális emlékezés is), és tudni kell visszakeresni, – fogalmazta meg Ungváry Rudolf.

Az együttműködő felekként tanultunk a projektből. Ám a fentiek miatt közreadjuk link a táblázatot, néhány megjegyzéssel:
– e nagyon speciális témák vonatkozásában kis különbségek vannak ETO-jelzetek adásában még a jelentősebb nagy könyvtárak között is;
– első lépésben ezeknek a jelzeteknek a böngésző használata is (azaz adott esetben hátulról kicsit csonkítva is) hasznos annak, aki szereti a függetlenséget;
– második lépésben mindig keressenek a természetes nyelvű kulcsszóval is, mert a nagyobb teljesség ezzel a “több dimenziós” kereséssel érhető el;
– harmadik lépésben – nagyobb könyvtárakban, mint a megyeiek, tudományosak, FSZEK, OSZK, kérjék meg a referensz szolgálatot, hogy mutassák meg a KÖZTAURUSZ szócikkét az esetleges asszociációkkal.

Az eredeti célok feltehetően “kézzel” összeállított ajánlójegyzékekkel is elérhetők (vö. pl.: link ), melyekhez a weben, illetve helyben, nyomtatott formában juthatnak hozzá a használók – a könyvtáros rátermettsége függvényében. Ebben a KIT természetesen szintén partner.

Hírforrás:
KIT-összeállítás
Régebbi hírforrás(ok): Tabuk jelzetének felsorolásával serkenthető a katalógushasználat is link