Nincs jó iskola iskolai könyvtár és könyvtárostanár nélkül, nincs sikeres és kiegyensúlyozott diák magas színvonalú könyvtárpedagógiai munka nélkül – tartja a szervezet. Minden tanulónak joga kell, hogy legyen a magas szintű iskolai könyvtári szolgáltatásokhoz. Ennek eléréséhez a szülőket, tanulókat és a közélet minden szereplőjét az ügy mellé kell állítani. Ennek egyik módja a téma megjelenítése a közbeszédben. Ebben jelenleg nem áll jól a szakma. 2020-ban 22 médiamegjelenést sikerült számba venni.
A láthatóság javításának céljával a KTE sajtódíjat alapított, melynek odaítélési folyamatában keresi és díjazza a nem szakmai sajtóban megjelenő, a kifejezetten a használóknak szóló, a társadalmi megítélést alakító írásokat. Az emberek iskolai könyvtárakról kialakított képe már pusztán a médiában való jelenléttől is alakul, így a legkisebb írásokat, megjelenéseket is számba vesszük, és esélyt adunk a díj elnyerésére. A médium formája sem számít. Nyomtatott, online, szöveges, hangzó és videós anyagok egyaránt számítanak. Szintén nem válogatunk intézményi, helyi, regionális vagy országos megjelenés szerint.
A többkörös jelölési és szavazási folyamat alapján a díjat a 2020-as médiamegjelenések közül a Szombathely ma című tv-műsorban Krizsán Zsuzsanna műsorvezető Iványiné Nagy Kinga könyvtárostanárral készült interjúja nyerte el! A negyedórás beszélgetés során a nézők betekintést nyerhetnek egy iskolai könyvtár feladataiba, mindennapjaiba, megismerhetnek egy elhivatott és kreatív könyvtárostanárt.
A díj már részben meghozta a várt hatást, hiszen közvetlen átadása után újabb médiamegjelenést tudott generálni. Bízunk benne, hogy ez másokat is motivál, és már a 2021-es sajtómegjelenések gyűjtését is megkezdtük. Kérjük a kollégákat, segítsenek a gyűjtésben!
Honlapunkon megtekinthetők a jelöltek, a díjazott, a díjátadó link , és már lehet jelölni a 2021-es sajtómegjelenéseket.
Könyvtárostanárok Egyesülete