Közösségi tér – 4 négyzetméteren

A Balaton-felvidéki településen, Dörgicsén ötvözték a kellemeset a hasznossal: könyvtárat, valamint információs pontokat alakítottak ki a falu területén található buszmegállókban.
A recept: A buszmegállók adottak, bizonyos meghatározott távolságban találhatók meg az amúgy hosszú településen. A vakító fehérre meszelt falakhoz jól illik a piros mázas cserép és az ablakaiban található muskátlik. Már a takaros kis építmény, a jó színkombinációval is vonzza a szemet – könyvtáros szívem csak akkor dobbant nagyobbat, amikor üvegajtóval felszerelt könyvespolcot találtam a váró egyik sarkában. Vele átellenben pedig az önkormányzat hirdetményeinek jutott hely: melyen a lakosságnak szóló információkat teszik közzé. Vendéglátónk elmondta, hogy az idősebb generáció, illetve akinek nincs internete szívesen tájékozódik a buszmegállókban található “faliújságról”, ahonnan még az ízlésének megfelelő könyv(ekk)el is hazatérhet. A falu könyvtárosa is gondozza a gyűjteményt, de a helyiek, sőt turisták is hozzájárul(hat)nak a körforgáshoz -hozhatnak, vihetnek olvasnivalót, vagy csak forgathatják a könyveket, míg a buszra várnak. (Kocsis Dóri)

Hírforrás:
Kocsis Dóri