Letelt a türelmi idő: aki mindeddig nem tudott alkalmazkodni a digitális korhoz, az komoly problémákkal szembesülhet – mondta Szirtes Hajnalka szervezetpszichológus. Két képessége romlott látványosan azoknak, akik rendszeresen az online térben mozognak: a konfliktuskezelés és a döntéshozatal. És ez nyilván nem csak a serdülőkre, hanem ránk, munkavállalókra is igaz, hiszen egyre több időt töltünk a gépek előtt.
A pandémia alatti élménycsomagot tulajdonképpen a sorozatos változások folyamataként lehetne a legjobban leírni – kezdte előadását Szirtes Hajnalka a Portfolio HR Revolution konferencián. Először a szokásainkat kellett megváltoztatnunk, amikor is az offline közösségi térből az otthon online magányába vonultunk el, ahol aztán megtanultunk másképp dolgozni, másképp beosztani az időnket.
A közösségi térhez, az emóciókhoz, az emberekhez való kapcsolódásunk változását is átéltük, majd fokozatosan azt is megtapasztaltuk, hogy maga a járvány, a betegség egyre közelebb és közelebb ér hozzánk, ami újabb kihívásokat, adott esetben akár félelmeket is generált bennünk.
Minden változás egy gyászfolyamat, melyen mialatt végigmegyünk, adaptálódunk, megszokjuk az újat – húzta alá a szakember. Nagy kérdés szerinte, hogy kik azok, milyen személyiségtípusok, akikhez passzol az otthoni munkavégzés, akik egy percig sem érezték emiatt frusztrálva magukat. A szakemberek előzetes tippje is az volt, amely talán a legtöbbünké, hogy egyértelműen az introvertált személyiségeknek kedvezett a pandémia. A kutatók legnagyobb meglepetésére, azonban nem ez az eredmény született.
Pénzcentrum