… na jó; legalábbis keveset és nagyon körültekintően. Ugyanis – mivel nem értik, vagy bizonytalanok jelentésükben – kellemetlenül fogják érezni magukat, ami pedig nem csábítja őket a könyvtárba való visszatérésre. Téged pedig elzárkózónak fognak tartani. Ehelyett inkább törekedj a közérthetőségre. (MG)
A Proceedings of the Royal Society B múlt szerdai számában megjelent tanulmány szerzői 21000 tudományos kutatás kéziratait elemezték. A tanulmány szerzői megállapították, hogy azokra a kutatásokra, amelyeknek zsargon található a címében, más kutatók ritkábban hivatkoznak. A kutatást végző csoport közleménye szerint mind a tudományos közösség, mind a nyilvánosság megszenvedi, ha egy szakmai anyagban túl sok szakkifejezést használnak.
Hillary Shulman, az Ohio Állami Egyetem kommunikációs szakértője szerint a zsargon ugyan problémát jelent, de meghatározott célja is van. “Az elképzeléseink egyre kifinomultabbak lesznek, és ez érthető módon a koncepcióinkon is érződik. A nyelven belüli nyelv időtakarékos lehet, és a jelentés pontos közvetítésében nyújthat segítséget. Ugyanakkor azzal a kockázattal is szembe kell néznünk, hogy [a zsargon] egyben marcona módon emlékezteti rá az embereket – még a jól képzett kutatókat is -, hogy hiányosak az ismereteik. Ez elidegenítő hatást kelt.”
(…) Azt Markowitz is elismerte, hogy a zsargon használata nem feltétlenül társul negatív következményekkel. Ugyanakkor Sabine Stanley, a Johns Hopkins Egyetem bolygókutatója szerint a tudománykommunikáció közérthetőségének mindig a tudomány egyik legfontosabb célkitűzésének kell lennie. “Fontos, hogy hátralépj, és tudósként emlékeztesd magad arra a kérdésre: hogyan magyaráznám el azt, hogy mit csinálok, egy olyan embernek, aki nem azzal foglalkozik a nap 24 órájában, a hét minden napján, mint én?”
Kapcsolódó: megoldás és gyakorlási javaslat Jordán Ferenctől: 1’35”-től hallgatható vagy nézhető: link
Qubit