A Bod Péter Megyei Könyvtárban tavaly indított “Tinizug” tizennégy év fölötti fiataloknak kínál lehetőséget a találkozásra és különböző hiánypótló tevékenységekre. Ez egy klub valójában, melyet havi rendszerességgel tartanak a könyvtárban és annak környékén, különböző nyitott és zárt terekben, attól függően, hogy éppen milyen a járványhelyzet.
Amint Kolumbán Melinda lapunknak elmondta, jelenleg tizenkét fiatal jár a csoportba, akik a város valamennyi középiskoláját képviselik, a tinizugban az olvasáson kívül olyan tevékenységek várják őket, mint a társasjáték vagy a filmnézés. Ezeknél is fontosabb, hogy a filmekről és olvasmányélményeikről beszélgetnek egymással, és természetesen más olyan témákat is kiveséznek, amelyek foglalkoztatják őket. Szórakoztatóak és hasznosak is számukra ezek a találkozók, s talán az sem elhanyagolható szempont, hogy mindez ingyenes.
Kolumbán Melinda nagy figyelmet fordít a foglalkozások előkészítésére, maga is részt vett drámapedagógiai, önismereti képzésen, ahol több ilyen jellegű játékot is tanult, ezenkívül igyekszik olyan irodalmi műveket, filmeket, társasjátékokat kiválasztani, beszerezni, melyek izgalmasak és egyben tanulságosak lehetnek a tinédzserek számára. Elképzeléseit azonban nem próbálja rájuk erőltetni, valójában a fiatalok maguk alakítják ezt a csoportot – hangsúlyozta. (via Remeke-Hírlevél)
3szék