“Közösségi játékok a beporzók szorgos munkájának ünneplése, segítése és védelme” kapcsán csatlakozott országos, múzeumok által szervezett rendezvénysorozathoz a makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum link .
Benkéné Sándor Barbara a KIT számára elmondta: a rendezvényhez tavaly csatlakoztunk. Akkor “Irány a kaptár” volt a program címe (vonatkozó fotókat ld.: link ; forrásuk: link ) A könyvtár az idén a rovarhotel témára, és az általános érzékenyítésre, ismeretterjesztésre összpontosított. A játékmesterek a könyvtárosok és lelkes segítőik voltak.
Az idén szándékosan nem a méheket és szerepüket emeltük ki, mivel azt tavaly igencsak körbejártuk. 2021-ben szélesítettük a képet és minden más beporzó (rovar, emlős, madár stb.) belekerült a játékfolyamba (bár az ember, a szél stb. még mindig kimaradt).
A teljes korlátozás miatt az érdeklődők, így az ovisok, általános iskolások is csak online tudtak velünk lenni, hiszen addigra már őket is bezárták. Rovarfelismerő játékban ismerkedhettek a “nemszeretem rovarokkal” link és a beporzás folyamatával (10 kép-10 szó link ) is. De volt “Viráglátogatók – azok a csodálatos beporzók” színesen online puzzle madarakkal, denevérrel, lepkékkel, hangyákkal stb. link .
A múzeumi társintézményünk az idei esztendőben a Kaptár kaland elnevezéssel hirdetett programot és minikiállítást a múzeum méhészettel kapcsolatos tárgyaiból. A nap különlegessége még az volt, hogy rovarhotel kihelyezését terveztük a város több pontján is. Bizakodunk, hogy ezt mielőbb meg tudjuk valósítani és minél többen kedvet kapnak a programhoz.
József Attila Városi Könyvtár, Makó