Ránézésre is könnyű megállapítani, melyik könyvtári weboldalt, katalógust tervezték piaci, illetve melyiket közszolgálati viszonyban. Talán a kettő között vannak az “unokám csinált már honlapot…” indíttatású megoldások. Hasonló érzésünk lehet a nyomtatott kiadványok kapcsán is. Mindebben benne van a nyomasztó pénzszűke, illetve az a felemás elvárás, hogy a könyvtáros szakmája irányában tiszteletet vár el, míg, a grafikus, webdizájner, rendezvényszervező stb. irányában ugyanezt még anyagi lehetőség birtokában sem adja meg. (MG)
Szalai András művészettörténész, új könyve kapcsán: – A szakemberek kreativitását erősen korlátozta az anyaghiány. A tervszerű megelőző karbantartás, vagyis a tmk lakatosainak szubkultúrájában minden arra az ígéretre épült, hogy majd lesz, de még nincs. Amíg várakoztak a soha nem megérkező pótalkatrészekre, fűrészeltek, reszelgettek, esztergáltak, csiszoltak, hátha valami összejön belőle. Otthon pedig a legfontosabb az volt, hogy mindig kéznél volt apa, aki megold dolgokat. Felfúrja a polcot, besallerozza a gumimatracot, megpatkolja a biztosítékot, beállítja a szekrénylábat. Apa az Ezermester című lapból tudta, hogyan és miből kell csinálni. De a hozzávalót nem lehetett megvenni. Ha valaki rákérdezett, hogy “Honnan van?”, azt válaszolta: “Szereztem.”
… A lehetőség és az ízléshiány egyszerre jelentkezve azt mutatja meg, ha valamit csak megbuherálni lehet, logikusan a végeredmény is buherált lesz. A hiány mint a cselekvés motorja arra készteti az embert, hogy képesség, technikai tudás hiányában maga vegye kézbe a dolgokat, kiokoskodja, miként lehet a szükségből erényt kovácsolni. Adott esetben akár a munkahelyről aktatáskában kilopott, ablakrácsnak való betonacélból. A buhera lefordíthatatlan, exkluzív magyar gyökerű szó, az eredete antropológiai, a buherálással keletkező végtermék viszont művészetelméleti kategória. Karinthynak van egy anekdotája arról, hogy azért nem disszidálna, mert sehol a világon nem értenék, amikor azt mondja: “Breteg vagyok”. Az ember legyen minden szóért nagyon hálás, írja Esterházy Péter az Egy kékharisnya feljegyzéseiből-ben. Abban olvasható a tökéletes magyarázat: “Egymásba ér minden, minden kicsi, alacsony és szűk. Buherált hétvége, buherált házaspár, buherált házasság. Vannak szabadságok, de nincs szabadság. A buhera alapszó, a Kádár-rendszer főszava.” Az író saját bevallása szerint Bachman Gábor építésztől hallotta, én meg a hétköznapi szóhasználatban. És még nagyon sok ilyen kulcsszó létezett, a legvidámabb barakkban mindenki tudta, mi az a berhelés, bréhelés, gányolás, bindzsizés, taknyolás.
HVG (7. sz.) előfizetéssel