Az “Ölelj meg egy könyvtárost” világnap alkalmából március elsején a Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 3.a és 3.b osztályos tanulói lélekemelő dallal lepték meg a városi könyvtár dolgozóit.
A kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az olvasókat és a könyvtárosokat. Sajnos, a járványügyi korlátozások miatt továbbra sem lehet látogatni a bibliotékát, ezért a gyerekek ölelésre tárt karok helyett, rendhagyó módon, dallal öleltek. A távolságtartás szabályait betartva az udvaron a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt énekelve köszöntötték a könyvtárosokat. Közben kezükkel szívet formáltak, utalva arra, hogy szeretik és értékelik a munkájukat.
– Megható volt a gyerekek és pedagógusok kedves gesztusa, igazán jól esett – mondta érdeklődésünkre Csintalan Dóra, a Jászapáti Városi Könyvtár és Művelődési Központ link igazgatója.
– Már nagyon hiányoznak a könyvtár hétköznapjaiból a gyerekek, és természetesen a felnőtt olvasók is. Várjuk, hogy minél előbb újranyithasson az intézmény – tette hozzá.
Szoljon