Kik érdekeltek / ellenérdekeltek a könyvtárak stratégiai megújulásában?

Olyan környezetben, ahol jelentős humán- és technikai fejlesztések árán lehetséges csak a fennmaradás, az innováció lehetőségét minden szereplő igyekszik szorgalmazni, egyúttal paradox módon le is fojtani. S egy szekeret, ha két ellenkező irányba húzunk, eséllyel marad állva. Ha pedig az erőket növeljük, még inkább kifáradunk. Így fennmarad a
– további lemaradás
– a húzni képes emberek elvándorlása, távolmaradása, felőrlése
– mivel jó híreket kell kommunikálni, a nyilvánosan vallott értékek egyre messzebb kerülnek a takarni akart valóságtól.

Nézzük át a képlet szereplőinek érdekeit, legalább vázlatosan, a súlyozás lehetőségét későbbre hagyva.

KÖNYVTÁROSOK
pro:
– jobb lenne végre nagyobb közösségi elismerést szerezni: ha kell, akár a szolgáltatások korszerűsítésével
– önbizalom-növelő, jó látni erőfeszítéseink gyümölcsét (akkorát, amekkorát a körülmények lehetővé tesznek)
kontra:
– ennyi pénzért?! Ne neee! – ezzel jól palástolhatjuk a restséget és az ötlettelenséget, leginkább az innovációval járó kényelmetlenségektől, bizonytalanságtól félve (vö.: rendszerigazolás link )
– úgyis mindig az lesz, amit a könyvtári feletteseink vagy a kormányzat akar, nem érdemes erőlködni
– a hagyományainkat meg kell őriznünk! link
– először alapfeladatainkat csináljuk meg jól

KÖNYVTÁRI RENDSZER DÖNTÉSHOZÓI, SZAKMAI SZERVEZETEK
pro:
– jobb megelőzni a költségcsökkentéseket, ezért még azok előtt hatékonyabbá, eredményesebbé kell(ene) tenni a rendszert
– jó lenne felmutatnom valamit vezetői ciklusom alatt, ami jól kommunikálható (pl. fontos döntéshozókkal pózolva), de nem sérti mások rövid távú érdekeit
kontra:
– bármit is dolgoznánk ki, a politika úgysem vesz bennünket figyelembe, ezért inkább csak módjával erőlködünk, így is körbedicsérhetjük magunkat és kitüntethetjük egymást
– jobb nem feltűnősködni a kormányzat előtt, tudva, hogy az alapvető könyvtári célok sokszor nem azonosak az ő céljaival

HASZNÁLÓK
pro:
– milyen jó lenne, ha új, izgalmas szolgáltatásokkal bombáznának bennünket
kontra:
– szeretjük a kontyos könyvtárosnéni, a könyvek illata, a kultúra temploma és a tudás fellegvára imázst
– ha nem is használjuk nagyon, de megszoktuk az eddigi szolgáltatásokat, és nem lenne jó szokásainkat megváltoztatni

FENNTARTÓ
pro:
– jó lenne más fenntartók, esetleg választók előtt valamivel büszkélkedni, akár a könyvtárral is
kontra:
– a patinás imázst meg kellene őrizni
– ha megszorítanunk kell, akkor leginkább a csendes, kevésbé fontos szolgáltatásokat építjük le, pl. a könyvtárat
– veszélyt jelent egy vezetésre pályázó innovatív, mert akkor nekünk is ki kell másznunk komfortzónánkból (vö.: link )

KORMÁNYZAT
pro:
– van néhány látványos projekt, amit érdemes támogatni
kontra:
– a jelenlegi szolgáltatásokat kevesebb pénzből is fenn lehet tartani, tehát vonjunk el forrásokat
– nem érdemes komoly projekteket adni a szakmának, mert nem erősségük a hatékony / eredményes projektmenedzsment, és alig látnak a szakmán kívülre
– a könyvtár szinte láthatatlan brand a választók többsége előtt, sőt, időnként zavaró is.

Hírforrás:
KIT-összeállítás
Régebbi hírforrás(ok): Dédelgetett feudális viszonyaink a hazai könyvtárügyben link A vezetők által végzett mérgezés hatásmechanizmusa – könyvtárban is link Mennyire vagy elkötelezett a munkahelyed iránt? link