A Hundub nevű közösségi oldallal egyáltalán nem az a baj, hogy magyar. A gond az, hogy amatőrségével és igénytelenségével meggyalázza a “magyar termék” fogalmát – abban az országban, ahol hamarabb volt egy, a maga korában kreatív és modern iWiW-ünk, mint hogy Mark Zuckerberg egyáltalán beiratkozott volna az egyetemre. Íme a “Facebook” és a világ, ahogy a 4024 Debrecen, Piac utca 70. szám alól látszik.
A Hundub nevű, magyar alapítású közösségi oldal indulásáról december 10-én kaptunk sajtóközleményt, ám nem tartottuk szóra érdemesnek, ezért nem mélyedtünk el benne, nem írtunk róla. Most megnéztük közelebbről – és amit láttunk, azt olyannyira nem tartjuk szóra érdemesnek, hogy írunk róla.
Rögtön az első ajánlat, amellyel szembe találtuk magunkat, a VilagHelyzete.com nevű oldal volt. Ennek érdekessége, hogy az ilyen tartalmak ellen minden valamirevaló közösségi szolgáltató küzd: ellehetetleníteni, törölni próbálja. A Hundubon viszont nemhogy ajánlja a rendszer, hanem az üzemeltetők még az “Ellenőrzött oldal” pecsétes jóváhagyásukat is adták a “link illetve az AlternativHirek.com HunDub-oldalára”. Hogy ez miért veszélyes, az gyorsan kiderül: az oldal tartalmaiban erőből mennek neki például a koronavírus-vakcináknak (terjesztvén a tudományos alapot nélkülöző, ezerszer megcáfolt hazugságokat), illetve “A Világtörténelem Legnagyobb Választási Csalásaként” emlegetik a novemberi amerikai elnökválasztást (melynek történéseit mostanra nagyjából az összes amerikai kormányzati hatóság átvizsgálta – és ezek a hatóságok a Trump-kormányzat alatt működnek).
HVG