A napokban lenne esedékes a közművelődési dolgozók hatszázalékos fizetésemelése. Ráadásul január 1-ig visszamenőleg, így a jellemzően bruttó 210 ezer forintért dolgozó könyvtárosok, múzeumi dolgozók nagyobb összeggel futhatnának neki a karácsonynak. De hol a béremelés fedezete?
Az ötlet tavasszal került nyilvánosságra, és május 28-án már meg is szavazta a parlament: a közművelődési dolgozók is elveszítik közalkalmazotti státuszukat. Cserébe november 1-től hatszázalékos béremelést kapna a kb. tízezer ember, mármint azok, akik vállalták státuszuk átalakulását, azt, hogy a Munka Törvénykönyve hatálya alá kerülnek. Bár ebben a szektorban nincs piaci versenyhelyzet, ami segítené a dolgozói érdekérvényesítést, információink szerint az érintettek kb. 10 százaléka mégsem írta alá új munkaszerződését.
Ki teljesíti az ígéretet?
A közművelődési dolgozók legtöbbje jelenleg a garantált bérminimumért, bruttó 210.600 forintért dolgozik (diplomával), ehhez kapták a bruttó 20-30 000 forintos kulturális pótlékot. “Ez sajnos szégyen. 10 éve intenzív bérharcot folytatunk, a 2017-től bevezetett kulturális bérpótlék is ennek az eredménye” – mondja Dobrovits Orsolya, az illetékes szakszervezet, a KKDSZ elnöke.
Az országos közművelődési intézmények (Szépművészeti Múzeum, Országos Levéltár, stb. ) dolgozóinak a minisztérium, az EMMI a munkáltatója, így annak a béremelésnek meg is van a fedezete. Viszont a települési könyvtárak, helyi múzeumok stb. dolgozóinak munkáltatója az önkormányzat, amely a fizetések fedezetét havonta kapja az Államkincstártól. Szeptember 21-én Krucsainé Herter Anikó, az EMMI kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára azt írta a szakszervezetnek, hogy a béremelésről szóló kormánydöntés “végrehajtása a Pénzügyminisztérium felelősségi körébe tartozik, amely intézkedést várhatóan 2020. szeptember végéig a tárca meg is fog tenni”.
Szabad Európa