Kinyit a Központi Könyvtár Győrben

Egy több mint féléves projekt zárul le a napokban, hiszen március 21-én, 13 órától hivatalosan is átadják az olvasóközönségnek a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér központi épületét a Herman Ottó utcában. A panelházak között található ikonikus, piros téglás épület a tavalyi év során belülről már teljesen megújult, ideje volt, hogy kívülről is azt a 21. századi intézményt tükrözze, amely tevékenységét és színvonalát illetően már régóta jellemzi a győri könyvtárat.

Közel 300 millió forintból valósult meg az energetikai és esztétikai felújítás, amelynek köszönhetően minimális energiafelhasználással tud majd üzemelni a jövőben a Központi Könyvtár.

A munkálatok miatti bezárás ütemtervét úgy alakították ki, hogy az a lehető legkisebb mértékben zavarja a könyvtár mindennapjait. A fő kölcsönzési pont a Kisfaludy Károly Könyvtár lett, de a változás nem csak az olvasókat érintette. Az intézmény népes dolgozói tábora is összebútorozott az elmúlt hónapokra, a felújítás és az ideiglenes energetikai nyitvatartás csökkentése miatt. Szerencsére, mint mindig, ebből is a lehető legjobbat hozta ki az intézmény. A szoros “együttélésnek” köszönhetően felgyorsult az olyan olvasóbarát újítások kidolgozása és megvalósítása, mint a Könyvfutár szolgáltatás vagy a hamarosan üzembe kerülő könyvkölcsönző automata.

A mostani külső felújítás során a tervezésnél elsősorban a környezettudatosságot és a fenntarthatóságot tartották szem előtt. A jövőben korszerű nyílászárók, épületszigetelés és napelemrendszer gondoskodik majd arról, hogy a legminimálisabb energiafelhasználással üzemeljen a Központi Könyvtár.

Hírforrás:
Info Győr