Hogyan szervezzen az iskolai könyvtár a digitális iskolában író-olvasó találkozót? Mondhatnánk, ugyanúgy, mint máskor, csak épp a tér változik, most online vagyunk. Mégis, talán ebbe nem igazán mer(t)ünk belevágni. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium hatodikos osztályának író-olvasó találkozót szerveztünk Mészöly Ágnessel és Molnár T. Eszterrel június 3-án. Online, Teams-ben kétszer 24 gyereknek.
Könyvtárostanárként én is kerestem a helyem és a lehetőségeim a megváltozott helyzetben. Nyitottság, együttműködések, kapcsolatok építése és digitális kompetenciák fejlesztése lehetnének a kulcsszavak a megoldásra. A vendégeinknek tavaly jelent meg a közösen írt regénye, Az emberek országa. Mészöly Ágnes pedig a közösségi oldalán hétről hétre írja a Csepp című történetét, az adott folytatásról az olvasók dönthetnek. A művekről, alkotói folyamatokról, a regények keletkezéséről beszélgettünk.
A szervezés során még nagyobb hangsúly volt az előkészületeken és az együttműködésen, mint máskor. E-mailben, telefonon tartottuk a kapcsolatot (szerzők, pedagógusok, könyvtáros), Google Dokumentumban raktuk össze a forgatókönyvet. Mivel most nem tudtunk könyvtárba menni, a szerzők rendelkezésünkre bocsátottak elektronikusan két fejezetet a regényből. A kollégáim projektfeladatokat találtak ki a két műhöz kapcsolódóan: jelenetek, karakterek lerajzolása, alternatív folytatás írása, borítóterv készítése, a regény borítójának véleményezése, kérdések megfogalmazása a szerzőkhöz. A beszélgetést a gyerekek által használt Microsoft Teamsben tartottuk. A kollégák létrehozták az eseményt, majd a vendégeinkkel próbahívást szerveztünk. Új volt számunkra, hogy külsőst hogyan tudunk felvenni az eseményhez.
Egy élő találkozó alkalmával, látjuk a résztvevők reakcióját, tapasztalataim szerint gyorsan aktív résztvevői lesznek az eseménynek, számtalan kérdést fogalmaznak meg, dedikáltatni szeretnének. A kiskamaszkor nehézségeivel küzdő diákok, azonban nem szeretik a kamerát bekapcsolni. Hiába ismerős két hónap után az online környezet, feszengenek tőle, mégsem a barátságos könyvtári térben vagyunk. Nem könnyű a “képernyőnek” beszélni, kicsit science fiction, mint a regény műfaja is. Nem látja sem a könyvtárostanár, sem a szerzők, hogy követnek-e még minket a diákok. Viszont a projektek bemutatásával sikerült őket bevonnunk, a bátrabbak kérdeztek, hozzászóltak.
A Teamsben az online könyvtárszoba adta a helyszínt, de a könyvtárostanár bemerészkedett az igazi iskolai könyvtárba, hogy ha csak a háttérben, de meglegyen a hangulat. – A vonatkozó fotókat ld.: link .
Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Könyvtár