Megújult a paloznaki könyvtár

Mintegy 3,5 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) a paloznaki könyvtár link , ahol ezzel látványos megújulás történt, tudtuk meg Farsang-Törös Krisztina kulturálisrendezvény-szervezőtől, könyvtárostól.
Paloznak könyvtára a település központjában, a nemrég 80 millió forintból kialakított, illetve átadott impozáns Szent József Közösségi Házban működik. A ház munkálataihoz 35 millió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatást kaptak. Ebben az épületben hozták létre a könyvtárat, amelynél a berendezés megvételéhez az NKA támogatásán felül a helyi önkormányzat saját forrásból félmillió forintot meghaladó összeget adott.
Így a több mint négymillió forintból igényes, a mai kor színvonalának megfelelő berendezést, illetve eszközöket tudtak megvásárolni a könyvtárba, illetve az előtte levő helyiségbe, ahol a későbbiekben kávézót szeretnének kialakítani, fogalmazott Farsang-Törös Krisztina kulturálisrendezvény-szervező, könyvtáros.
Hozzátette, a mintegy 4000 kötetes könyvtár állományának negyede gyermekkönyv. Az olvasás, illetve kölcsönzés mellett számtalan programot kínálnak mindenkinek, például tavaly kezdték el a gyermekeknek szóló mesefilmekből álló diafilmvetítést, felnőtteknek pedig író-olvasó, illetve irodalmi találkozókat szerveznek. Mindezek mellett programjaikkal kapcsolódnak a kultúra napi rendezvényekhez, szerveznek kézműves foglalkozásokat, ünnepekhez kötődő játszóházat.

Hírforrás:
VEOL