A tervezetben vannak új elemek is. Így a Széchényi Könyvközpont, amelynek feladata a közpénzből készült könyvek könyvtári terjesztése lenne. Másfél milliárd forintért létrehoznák a Digitális Bölcsészeti Központot, amely egyebek mellett ingyenessé tenné a most magánvállalkozásban működő Arcanum digitális adatbázist. Ez nem új ötlet, Biszak Sándor a több száz hazai tudományos és szakfolyóirat, valamint heti- és napilap minden lapszámait digitálisan hozzáférhetővé tevő vállalkozás tulajdonosa szerint már régóta folynak tárgyalások arról, hogy a termék ingyenesen hozzáférhető legyen. Demeter Szilárdék egy korrekt üzleti ajánlatot tettek, amit ők elvben el is fogadtak – mondta, hozzátéve, ez nem az Arcanum megvásárlását jelenti, hanem előfizetést.
HVG