Brit kutatók utánaszámoltak, hogyan hozható ki a legnagyobb szintű társadalmi egészség a jólléti pénzek optimális elosztásával.
Az már jó ideje tudható, hogy heti legalább 150 percnyi, közepes intenzitású testmozgás lassítja a fizikai hanyatlást, meghosszabbítja az önállóságot, könnyebbé teszi a hétköznapi feladatok elvégzését, és a mentális jóllétet is növeli. Ráadásul, ha csoportban végzik, csökkenti az elmagányosodás és a depresszió veszélyét. De vajon megéri ezt társadalmi szinten is támogatni? A tudósok most ennek számoltak utána.
Az Észak-Walesben működő Bangor Egyetem kutatói különböző krónikus betegségekkel küzdő 55 év felettieket vizsgáltak, akiket a helyi szokásoknak megfelelően nem valamilyen klinikára utalnak be, hanem egy 16 hetes, csoportosan végzendő edzésprogramot írnak elő nekik a helyi sportcentrumban.
A receptre írt mozgás társadalmi megtérülésének vizsgálatához a kutatók kérdőívekkel elemezték az érintettek és családtagjaik tapasztalatait (egészségi állapot, társas kapcsolatok, fizikai aktivitás, önbizalom tekintetében), valamint összevetették ezekkel a brit egészségügyi szolgálat, az NHS, illetve az önkormányzat kimutatásait is például arról, hogy mennyivel csökkennek az orvos-beteg találkozások és a tartós kórházi kezelések, vagy hányan vesznek éves bérletet közülük a sportcentrumba.
Az összegzés nyomán feketén-fehéren kiderült, hogy az időskorúak sportjának támogatásával sokkal többet lehet spórolni az egészségügyi kiadásokon, mint amennyibe a rendszer fenntartása kerül.