Miért érdemes a könyvtáros ruházatával foglalkozni?

A Princeton Egyetem kutatói kilenc kísérletben bizonyították, hogy az embert, de legalábbis a megítélését igenis a ruha teszi. A Nature Human Behavior című szaklapban december 9-én megjelent tanulmány szerint az emberek a másodperc tört része alatt eldöntik a másikról, hogy szerintük mennyire lehet kompetens és hozzáértő. Mindezt ráadásul inkább teszik a velük szemben álló ruházata, mint bármi más alapján. Az így alkotott véleményt a kutatók szerint utóbb már nagyon nehéz megingatni.
Az eredmény [a kísérlet] minden apró módosítás dacára ugyanaz lett: a megkérdezettek következetesen azokat tartották a képmásaik alapján kompetensebbnek, rátermettebbnek, szakértőbbnek, akik a ruházatuk alapján tehetősebbnek látszottak. A résztvevők az értékítéletüket a másodperc tört része alatt meghozták és azon nem változtatott az sem, ha hosszabb ideig nézhették a képeket. (Qubit)
– A kísérlet eredményét balgaság lenne lesöpörni. Azonban, hogy a könyvtáros hogyan módosítsa ruhatárát, nem ad egyértelmű választ. A több tényezős egyenletbe az anyagiakon túl a használókkal való harmonizáció is beletartozik. Jó ugyanis megnyerni a jól öltözött használókat. De hogy a kevésbé eleresztett használók előtti hitelességet mennyiben szolgálja a drágább ruha, arról nem szól a kutatás (mert nem ez volt a célja). A kérdésen azonban érdemes töprengeni, hiszen a könyvtáros hitelességét ez a prózai szempont alapvetően meghatározza. (MG)

Hírforrás:
Qubit
Régebbi hírforrás(ok): Éljen a könyvtáros sikk! – Másoljuk a könyvtáros néni divatját 🙂 link