A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Békés Megyei Szervezete rendezvényén Dézsi János: komoly probléma, hogy egyre kevesebben választják a könyvtári szakmát. Hangsúlyozta, a fennálló helyzetet pedig tovább rontja a területen érezhető bérfeszültség.
Gyarmatiné Laduver Márta elmondta, a KönyvtárMozit az ötezer lakos alatti kistelepülések azon könyvtárai vehetik igénybe, akik az illetékes megyei könyvtár KSZR tagjai.
– A portálon többek között animációs, dokumentum- és játékfilmek, sorozatok, valamint színházi közvetítések is megtalálhatók. Ugyanakkor a filmvetítés csak egy része a kezdeményezésnek, hiszen ezek az alkalmak lehetőséget biztosítanak a beszélgetésekre, eszmecserékre is.
Rakonczás Szilvia elmondta: az elmúlt két évben az ÁSZ munkatársai megnézték, mennyire vagyunk átláthatók, mennyire működünk szabályosan, hogyan kezeljük a kockázatokat – ismertette az igazgató.
Átadták a megyei könyvtárosok kiemelkedő munkájáért járó díjakat. Idén az “Év könyvtárosa Békésben 2019” címet Kóti Hajnalka érdemelte ki, aki a főiskolai tanulmányai befejezése után, 1989. június 1-én lett a Békés Megyei Könyvtár munkatársa, ahol azóta is elkötelezetten végzi munkáját. Míg az “Év KSZR könyvtárosa Békésben 2019” elismerést Veres István vehette át, aki negyven éve vezeti az okányi könyvtárat.
BEOL