Az Országos Széchényi Könyvtár a legnagyobb magyar közgyűjteményként ritkán látható és sokszor első látásra meglepő kincsek egész sorát őrzi. Ezekből válogatva mutatunk be minden hónapban egy-egy olyan ereklyét, kuriózumot, amelyeket eddig ritkán, vagy egyáltalán nem láthatott a magyar közönség.
Miért készültek minikönyvek? Ki, és miért akart tenyérnyi vagy ujjhegynyi könyvecskéket kiadni? Ki olvasta ezeket? A hónap műtárgya sorozat első alkalmából egy igazi “könyves Liliputba” utazunk és megmutatjuk az ország legkisebb rekordereit.
Az egyik legrégibb ismert mikrokönyv, az Exercice du chrétien 1737-ben jelent meg Párizsban, egy példánya pedig az Országos Széchényi Könyvtárban is megtalálható.
“Ha a fecsegő Pliniusnak hinni lehet, már Cicero is ismert egy olyan Illiast, amelyet parányi betűkkel és olyan kis lapokra írtak, hogy egyetlen dióhéjban el lehetett helyezni.”
A legidősebb magyar nyelvű miniatűr könyvet Kolozsváron adták ki 1759-ben. Címe: Elein való megtérésnek gyümöltse. A kiadvány népszerűségét mutatja, hogy négy kiadását is őrizzük az intézményben.
A kis méretű könyvek előállításának célja a hordozhatóság volt, mivel az emberek már a középkorban is szerették magukkal vinni olvasmányukat. Az első nyomtatásban megjelent miniatűr könyvek nagy része még vallási témában íródott. A 18. század végén viszont már megjelentek az almanachok és naptárak miniatürizált változatai is. Ezek elsősorban hölgyek számára készültek, amelyre a könyvek belsejébe ragasztott tükör, illetve a díszes kötéstábla utal.
Nemzetikönyvtár blog