Amanda Palmes punkzenész crowdsourcing üzleti modellje: közvetlenül fogyasztói által finanszírozza tevékenységét. Az érinthetetlen celebség útja helyett közvetlen emberi kapcsolatokat épít ki hallgatóságával. S azzal, hogy kér hallgatóitól, felhatalmazza, “részvényessé teszi” őket, amely. (MG) TED-előadásában beszámol róla:
– Szóval minden műsorunk után aláírásokat osztogattunk, megöleltük a rajongókat, és ott maradtunk beszélgetni az emberekkel, és művészi szintre emeltük a segítségkérést. Kértük, hogy csatlakozzanak hozzánk, és megkerestem a helyi zenészeket és művészeket, és ők lecövekeltek az előadásaink előtt és körbeadták a kalapot, majd bejöttek és csatlakoztak hozzánk a színpadon, szóval ott volt ez a furcsa cirkuszi vendégekből összecsapódott forgó svédasztal.
Szükségem volt például egy zongorára, hogy gyakoroljak, és egy órával később egy rajongóm házában voltam. Ez London. Az emberek házi kosztot hoztak nekünk mindenütt az egész világon a színpad mögé, és együtt költöttük el az ételüket. Ez Seattle-ben volt.
A zenei karrierem azzal töltöttem, hogy próbáltam találkozni emberekkel az interneten, úgy ahogy a dobozon tudtam. A blogolás és tweet-elés nem csak a turné dátumok-ról, az új videómról szól, hanem a munkánkról és művészetünkről, a félelmeinkről és másnaposságunkról, a hibáink-ról. És mi látjuk egymást. Úgy gondolom, mikor tényleg látjuk egymást, szeretnénk segíteni.
Úgy gondolom, az emberek megszállottan foglalkoztak a rossz kérdéssel; “Hogy vesszük rá az embereket, hogy fizessenek a zenéért?” Mi lenne, ha megkérdeznénk; “Hogyan hagyjuk az embereknek, hogy fizessenek?”
TED