Mennyire veszélyes az olvasás a hatalomra?

Olga Miszik, a 17 éves moszkvai diáklány fogta magát, és golyóálló mellényében leült a rohamrendőrök sorfala elé a szombati ellenzéki séta idején. Ült, és olvasgatni kezdte az ölében tartott füzetecskét: Oroszország alkotmányát. A háttérben pedig álltak a rohamrendőrök. A Miszikről készült fotó pillanatok alatt bejárta a világsajtót, a képet sokan egy harminc évvel ezelőtti ikonikus képhez, a Tienanmen téren a tankok útját elálló kínai diákról készülthöz hasonlították.
Miszik Moszkva egyik külvárosában született, gyerekként nagyon szeretett olvasni. Különösen kedvelte a diktatórikus rezsimekről szóló disztópiákat, mint Orwell 1984-e, vagy Aldous Huxles Szép új világa. A kitűnő tanuló 16 éves korában lett politikailag aktív, amikor azért kezdődtek tüntetések Oroszországban, mert a kormány váratlanul öt évvel felemelte a nyugdíjkorhatárt. “Nem mintha én közel lettem volna a nyugdíjhoz, de láttam az igazságtalanságát” – mondta. Különösen felháborította, hogy Putyin simán aláírta a törvényt, bár korábban maga ígérte meg, hogy nem fogja emelni a nyugdíjkorhatárt.
Miszik elmondása szerint a tüntetésen az orosz alkotmány négy fejezetét olvasta fel:
– a szabad gyülekezésről szólót;
– azt, amelyik mindenkinek garantálja a részvételt a választásokon;
– a szólásszabadságot garantáló fejezetet;
– és azt, ami a népfelség elvét hirdeti.

Hírforrás:
444