A Liget Műhely pályázatának köszönhetően hat baranyai település könyvtára bővülhet kisebb-nagyobb könyvcsomaggal.
Lassan nincs olyan zsáktelepülés a megyében, ahová ne jutna el hetente-kéthetente a Csorba Győző Könyvtár könyvtárbusza. Ha még ehhez hozzátesszük, hogy a pécsi könyvtár több településen működő kis könyvtárat segít, koordinál, akkor elmondhatjuk, vidéken is hozzájutnak a tudáshoz az olvasni vágyók. Van, mikor a könyvkiadók is pályázatot hirdetnek kisebb könyvtárak részére, hogy azok bővíteni tudják könyvállományukat.
Vokányról kiemelték, hogy busztárakat működtetnek, ezeket fél éve alakították ki. Három fedett buszmegállóban hoztak létre könyvespolcot, amit folyamatosan folyóiratokkal, könyvekkel töltenek fel. A kezdeti érdeklődés azóta is kitart, szorgosan forgatják a helyiek a könyveket.
– Az elnyert összeg 78 ezer forint, amiben vannak hangoskönyvek, CD-mellékletek, folyóiratok. Egy polcocskát tudunk megtölteni ezzel, mert ennyire drágák lettek az új könyvek, de így is örültünk a lehetőségnek – tette hozzá Bálint Zsoltné Izabella.
Szajk link is a nyertes pályázók között volt, itt a településen élők művelődésének segítéséért kaptak könyvcsomagokat. Mint Farkas Béla, a település polgármestere elmondta, több mint 50 éve van saját könyvtára a községnek. Valamikor a 2000-es évek közepén bekerültek a Csorba Győző Könyvtár égisze alá, ami jelentős változást, előrelépést hozott számukra. Ennek köszönhetően anyagilag, és könyvállományban is jobban el van látva a falu. Folyamatosan frissítik új könyvekkel a könyvtárat, számos programot szerveznek az olvasóteremben, így gyerekelőadásokat, foglalkozásokat, vagy a felnőttek számára író-olvasó találkozókat. Egy ilyen különleges író-olvasó találkozót szerveznek a könyvtárban szeptember közepe tájékán, tudtuk meg a polgármestertől, de hogy ki lesz az író, az még titok. Annyit azért megtudtunk, egy a környező országban történt maffialeszámolással kapcsolatban ismerhetnek meg részleteket az érdeklődők.
BAMA