Bár az illetékesek folyamatosan szajkózzák a digitalizáció fontosságát, az elmúlt évek állami projektjei finoman szólva nem váltották meg a világot. Az OSZK öt évvel ezelőtt indult ELDORADO-rendszere, aminek az volt a célja, hogy a közkincsnek számító teljes könyvtári állományt otthonról, digitálisan is el lehessen érni, gyakorlatilag nem működik. A MaNDA, vagyis a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, amiről annak idején az volt az ígéret, hogy “a magyar kultúra történetének legnagyobb hatású programja” lesz, az eredeti elképzelésekből nagyon keveset valósított meg.
Egyébként is mintha leginkább az EU-s projektek aktuális pályázati lehetőségei határoznák meg a magyar állami digitalizációt. Nekibuzdulások és lassú elhalálozások hullámzása veri a partot, ami szokás szerint a mezei felhasználóknál szakad, és néhány kisebb értelmes szigetet, amelyek között nem nagyon van összeköttetés. Nagy ellenség a lassan moccanó gyűjtőhelyek szemlélete és nehézkes intézményi logikája is, ami nem feltétlen barátja a megosztásnak, a nyílt tudástartalmaknak, a felhasználói szempontok előtérbe helyezésének – erről akár a Fortepan is tudna mesélni.
Index