Könyvtártervezés – a helyi erős ember, vagy a használók ötletei alapján?

A dániai Dokk1-et is a használók bevonásával tervezték Aarhusban. Két évig gyűjtötték a helyi lakosok ötleteit, majd az így kapott “fecniket” a megbízással együtt adták át a tervezőnek: kövesse azokat.
A méltán világhírű tavaly nyílt helsinki Oodi könyvtár tervezése során workshopokon együtt dolgozhatott a háziasszony a számítógépes fejlesztővel, a városfejlesztési aktivista az irodalmárral. A folyamat része volt a tervezésnek.
Ezeket a könyvtárakat megnyitásuk után helyi lakosok ás turisták milliói látogatták meg.
Egy hozzánk közelebb álló új épület esetén a könyvtár tervei egy helyi erős ember fejében meglévő könyvtárkoncepciót terveztette meg kedvenc tervezőjével, s ez valósult meg a közelmúltban, mely még a szakmai elvárásoknak is csak részben feleltek meg. Erről a megnyitó
köszöntőinek sorai között olvashatunk. Ez utóbbi modell nyerő, ha a helyi erős ember a megcélzott célcsoport – és ezek után valóban könyvtárba is jár. Ha azonban a lakosság egésze a közkönyvtár célcsoportja (vö.: alapító okirat), akkor a korábbi példák az eredményesebbek.
Feltételezhető, hogy a könyvtárak tervezése is visszatükrözi a könyvtárakat körülvevő és könyvtárakon belüli szociokulturális-politikai viszonyokat. Kérdés, hogy a következő években melyik modellt fogjuk hazánkban inkább alkalmazni? (MG)

Hírforrás:
KIT-összeállítás
Régebbi hírforrás(ok): Amikor a finnek újragondolták a könyvtárat – megszületett az Oodi link Nem könyvtár nevű közösségi tér az év könyvtára link Makón új a könyvtárépület – lelkes szövegek hangzottak el link