Múlt heti cikkünkre – Van-e olyan gyakorlatunk, amely által egymással egyébként nem találkozó emberek barátkozhatnak össze? link – Krizsai Mónika küldött észrevételt Balatonfenyvesről:
– Van gyakorlata annak, hogy egymást nem ismerő emberek, gyerekek, akik egyébként nem találkoznának, barátkozhassanak. Három éve nyitottuk meg helytörténeti gyűjteményünket link , melynek az udvara a nyári szezonban lehetőséget biztosít találkozásokra. Ezek a “fenyvesi esték”, főszezonban, szerda esténkénti meghirdetett összejövetelek, amikor jelenlegi, vagy volt, a maguk szakmájában ismertséggel rendelkező embereket hívunk beszélgetni. Tavaly kézműves foglalkozással egybekötve gyerekeket is vártunk csütörtök délelőttönként.
Mivel már három éve tart ez az általam szervezett beszélgetés-sorozat, látom az újonnan kialakult ismeretségeket. Azok, akik ősidők óta itt élnek, vagy nyaralnak, kapcsolatokat tudnak kialakítani egymással. Élnek is a lehetőséggel. Idén annyiban változtatunk, hogy a beszélgetés mellett “tevékenység” is legyen.
A Mari-Etta Helytörténeti Gyűjtemény Balatonfenyves Facebook-oldalán link talál képes beszámolót az előző évekről. A képek az előadások utáni beszélgetéseket pogácsa és szörp mellett nem minden esetben dokumentálják, mert az már egy kötetlenebb időtöltés.
A lényeg, hogy a könyvtárban megismert olvasóim képezik a magját az egész sorozatnak. Annyira, hogy a szintén olvasóim az önkéntesei a gyerekfoglalkozásoknak, akik nélkül az létre sem jöhetett volna.
Krizsai Mónika