A barátságok a személyes élet minőségét javítják, boldogabbá tesznek minket, sőt meghosszabbítják az egyén életét, míg a társadalom szintjén az integráció és kohézió szintjét jelzik. Albert Fruzsina mond is egy példát: a szegregált magyar iskolarendszer azért is probléma, mert egy jómódú, budai iskolában tanuló gyerek soha nem találkozik hátrányos helyzetűekkel, akikkel barátkozhatna, így fogalma sincs arról, hogyan él valaki teljesen más társadalmi helyzetben. Ugyanakkor Kertesi Gábor kutatásaiból azt is tudjuk, hogy egy rossz helyzetű, szegény családból származó tanuló önmagában attól, hogy szegényként vannak “felsőbb” kapcsolatai, jobban teljesít, tehát egy középosztályi barát sokat segíthet társának abban, nehogy lemorzsolódjon.
Nehéz nemzetközi összehasonlításokat végezni, de a barátok, közeli barátok száma más országok túlnyomó többségéhez képest alacsonyabb nálunk, és többen vannak azok, akiknek egyáltalán nincs baráti kapcsolatuk. Magyarország gyakorlatilag sereghajtó ezen a területen is: már a 80-as években sem álltunk jól, de ehhez képest is romlott a helyzet. Egy tajvani összehasonlításból például az derült ki, hogy az ottaniaknak 3-4-szer annyi barátjuk, ismerősük van, mint nekünk.
HVG