Egyre többször hallani az ökoturizmus, a fenntartható idegenforgalom, illetve a felelősségteljes turizmus kifejezéseket, s bár sokan szinonimaként használják ezeket a meghatározásokat, a valóságban eltérő tartalmat hordoznak. – Az etikus utazás lépcsőfokai:
– Ökoturizmus: a célpontok leginkább az egzotikus, gyakran veszélyben lévő természeti csodák közül kerülnek ki, s a vendégek az utazás idején igyekeznek minimális szinten tartani a környezeti terhelést.
– Fenntartható utazás. Mivel a fenntarthatóság jóval több, mint a környezetvédelem – a cél nemcsak a természet oltalmazása, hanem egyben a társadalmak élhetőbbé tétele is -, az így utazók nem csupán a környezetre figyelnek, hanem arra is, hogy tiszteletben tartsák az adott vidék hagyományait, szokásait. A látogatás hasznából valamennyi érdekelt fél egyenlően részesedjen, azaz az idegenforgalmi cégek ne zsákmányolják ki a helyieket, illetve az alkalmazottakat.
– A legmagasabb szint a felelősségteljes turizmus, amikor a látogatók nem elégszenek meg azzal, hogy ne okozzanak kárt és ne rombolják a hagyományokat. A cél az, hogy a vendégek jelenléte pozitív hatást fejtsen ki az adott régióra, illetve az ott élő emberekre. A szakértők szerint az is a felelősségteljes turizmushoz tartozik, hogy a látogatók ne csupán megfigyelők legyenek az adott térségben, hanem átmenetileg váljanak az ottani közösség aktív tagjaivá is. Az effajta turizmus a látogatóknak is többet ad, mint egy hagyományos látogatás, ezen a módon sokkal jobban megismerhetik az adott vidék kultúráját és szokásait.
HVG (38. sz.) / térítéses tartalom