“Amit dicsérsz, azt erősíted. Tehát, ha egy gyermek mindig csak a végeredményért kap pozitív visszajelzést, akkor könnyen válhat teljesítményszorongóvá. Ne feledjük: sokszor sokkal több befektetett energia áll egy kudarcba fulladt próbálkozás mögött, mint egy könnyű siker mögött! Pláne, hogy a végeredmény elmaradása sem jelenti azt, hogy nem ért semmit a belefektetett munka…” (Benes Andrea)
– Nincs másképpen a felnőttek esetben sem. A szakmai körökben leggyakrabban elhangzó sikerjelentések és a tapasztalt valóság közötti különbség neurózisokat alapoz meg: csak ki ne derüljön a valóság… S ha valaki mégis tükröt tart rámutat a disszonanciára, annak “jutalma” gyakran személyeskedés, kompetenciájának megkérdőjelezése – és szinte soha nem szakmai érv. Pedig tudjuk Gogoltól: “Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde”.
Káros követő hatás, hogy a konfliktusoktól való félelem – különösen felettesek irányába – megrekeszti az ember (vagy szervezet) fejlődését. Hatalmi struktúrák pedig gyakran mesterségesen hallgattatják el a kritikát – miközben a nyitottság látszatát igyekeznek fenntartani. Ha erre nincs hatalmuk, akkor úgy tesznek, mintha meg sem hallották volna az imázsukat veszélyeztetni gondolt hangokat.
Élenjáró szervezetek ugyanakkor kiprovokálják használóikból a visszacsatolásokat (használati adatok, explicit módon megfogalmazott elismerések, kritikák stb.) és a belőlük kapott információt elemezve fejlesztik lépésről lépésre szolgáltatásaikat.
Akkor hogyan lehet fenntartani a motivációt, egyúttal a fejleszthető lehetőségre is rámutatni? Pláne identitásválságban szenvedő, alacsony önértékelésű és társadalmi megbecsültségű, ugyanakkor magas szintű a küldetéstudatú közösségben? Bár e sorok írója sajnos nem mondhatja magát profinak a hatékony kritikában, igyekszik tanulni. A fenti pszichológusi idézet alapján nem az elért eredményt, hanem a fejlődést, folyamatot érdemes elismerni. E szemlélet magába foglalja azt a minőségirányításból ismert szempontot, hogy minden javítható. És talán megvan a lehetőség arra is, hogy a jogosnak, jogtalannak érzett kritikák bármelyike visszacsatolás, a fejlesztés, javulás eszköze legyen. Gyerek, felnőtt és könyvtár esetében egyaránt. (MG)
Benes Andrea