Szőgyén község könyvtára új helyén, a felújított régi községháza épületében, megújulva várta az ünnepi megnyitóra mindazokat, akik szeretik a könyvet, a jó olvasnivalót.
“Szeretem a könyvet. Valamikor régen mélyen a szívemre szívtam a könyvek nyomdaszagát. Titokzatos, igaz mélységek nyíltak meg előttem” – idézte Fekete István gondolatait megnyitójában Mgr. Smidt Veronika könyvtáros. Ismertette a községi könyvtár történetét, helyszíneit, mindazok nevét, akiknek munkája 1962 óta visszaköszön, ha könyvekről, könyvtárról, irodalmi rendezvényekről emlékeznek meg a szőgyéniek.
Méri Szabolcs polgármester méltatta az 1909-ben létesített impozáns épületet, mely a falu központjában áll, díszeként és büszkeségeként a községnek. Elmondta, ebben az épületben kapott helyet a Művészeti Galéria is, mely több mint ötszáz alkotást tartalmaz. Köszönetet mondott Smidt Veronika könyvtárosnak, és mindazoknak, akiknek a munkája által valósult meg a könyvtár átköltöztetése és berendezése. A kultúrház mellett a régi községháza épülete és a könyvtár biztosítja, hogy községünk továbbra is a kultúra egyik központja legyen a régióban – mondta a polgármester.
Felvidék.ma