Régóta várok egy olyan anyagra, amely az Open Access előnyeit és hátrányait egyaránt bemutatja. Ugyanis nem tűnnek hitelesnek az előnyökre összpontosító, piacgazdaságban bűnbakokra mutató, hárító közlések. (MG)
– A szélesebb közönség, teljesen természetes módon, szívesen támogat olyan szimpatikus, ám némiképp leegyszerűsített narratívákat, miszerint a csúnya kapitalista Elsevier elszedi a pénzt, míg a jóságos OA, Ludas Matyi módjára tanítja móresre döbrögi uraságot. Csakhogy az akadémiai egyenlőtlenségeket sokkal nagyobb arányban okozza a nemzetközi kutatási pénzek egyenlőtlen és torz elosztása, vagy az elit diplomák felülértékelése, amivel együtt jár az elit intézmények, vagyis a nemzetközi elit, mint társadalmi osztály kiemelkedése.
Hasonlóképpen sokat nyom a latban a szerkesztőbizottságok torz összetétele és a humánerőforrás menedzsment globális, déllel szembeni kolonizációs gyakorlata. Nem szólva arról, hogy az úgynevezett Máté effektusnak megfelelően a szakfolyóiratok elfogultak az elit egyetemről érkező cikkek iránt.
Az OA-mozgalom, miközben alapelve nagyon dicséretes, nem hozza el a “minden ingyen van” aranykorát, ellenben sok szempontból tovább növeli a meglévő globális hegemón viszonyokat: a PLOS típusú arany modellt követő lapoknál a cikkek után fizetendő díjakat csak a leggazdagabb országok kutatói tudják megengedni maguknak. A gyémánt OA-folyóiratok alapítását pedig szintén csak vagy a gazdag nyugati egyetemek, vagy a hozzám hasonló “holdkórosok” szorgalmazzák.
Quibit