Saját pénzből, adományokból közel 1300 kötettel gyarapodott tavaly a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár könyvállománya. Az olvasás mellett ugyanakkor számos izgalmas tevékenységre, fejlesztő foglalkozásra nyílt lehetőség a tékában. Ezt a vonalat viszik tovább idén is – derült ki a Szőcs Endre igazgatóval készült beszélgetés során.
– Hogyan értékeli intézménye szempontjából a 2018-as évet? Megfelelt az elvárásoknak, sikerült megvalósítani a célokat?
– Céljainkat, terveinket sikerült haladéktalanul megvalósítanunk, de amit talán a legfontosabbnak tartok, hogy újonnan beiratkozott olvasóink száma folyamatosan növekszik (2017-ben 1387 személy, 2018-ban 1485 személy), bizonyítva, hogy mekkora szükség van könyvtárra, valamint a hozzá tartozó tevékenységekre.
– Mi okozott nehézséget, csalódást a múlt évben?
– Nem beszélhetek csalódásról, hisz minden tervünk, elképzelésünk megvalósult, sőt még olyanok is, amelyek nem voltak betervezve! Ilyen a planetárium, amely egyedülálló térségünkben, vagy a könyvtár- és olvasásnépszerűsítő kisfilmünk, amely népszerű magyar írók, színészek, énekesek és sportolók bevonásával készült a Székelyföldi Stúdió önzetlen közreműködésével, valamint a virtuális séta, amellyel bárki, bármikor, bárhonnan a nagyvilágból a Google-térkép segítségével betérhet könyvtárunkba?
Hargita Népe