Karácsonyfa-forma könyvekből, a címzett emailfiókjában 2 másodpercet élő, negédes és sablonos email-képeslapok, fali dekorációk… – Elkelne valamilyen kreatívabb fogás a könyvtárak karácsonyi kínálatában. Nézzünk két példát. Jó hír, hogy egy év van hasonló, vagy még ötletesebb rendezvény megvalósítására 🙂
1. Az év leghosszabb napján, dec. 21-én tartanak könyvtári éjszakát Belgiumban immár 7. éve. (Mint ismeretes, Jézus születésének emlékünnepét nem véletlenül igazították a téli napforduló pogány ünnepéhez 325-ben, a niceai zsinaton.) A téli éjszakázás Brabant-Vallon tartomány (Brüsszel környéke) 16 könyvtárának közös kezdeményezése. Céljuk, hogy ne vegyék át a könyvek helyét a tabletek. Az élményhez a dresszkód is hozzájárul: megjelenés pizsamában, illetve plüssmacik is jöhetnek.
A rendezvény – melyen két könyvtáros mesél a gyerekeknek – tudatosan alakítja a könyvtár hagyományos imázsát (szigorú és ráadásul csendben is kell lenni). Felelevenítik az elalvás előtti mese rituáléját, és növelik annak az esélyét, hogy a gyerekek később könyvtárhasználókká válnak.
Rixensart könyvtárában 10 gyerek és szülei jöttek ez alkalommal össze. A koncepció sikeresnek tűnik: “a gyerekem mindent a macin keresztül él meg” – mondja egy apuka. (ref.: Mikulás Ildikó)
2. Piaci rést azonosított és használt ki a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár azzal, hogy a szülők fenyőfa-díszítési idejére szervez ünnepváró programot. Képes beszámoló: link
3. Szintén érdekes kezdeményezés: csillaggyűjtés az iskolai könyvtár ablakán link