A fogyasztás bővülésével a?könyvkiadás is újra növekedhet, a szakma az olvasóközönség generációváltásától és az e-könyv elszívó hatásától sem tart.
Növekedhet a magyar könyvpiac, hiszen a válság éveiben számottevően csökkenő vásárlóerő lassan, de visszatér, a bővülő fogyasztás a könyvvásárlásra is kiterjed – mondta a Világgazdaságnak Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó Kft. tulajdonosa. Hozzátette, hogy a generációváltás nem okoz problémát, hiszen tapasztalataik szerint egyre több gyermekkel, fiatallal sikerült megszerettetni az utóbbi időben az olvasást. Az e-könyvre sem tekint vörös posztóként a szakma, elszívóereje ugyanis nem számottevő, az elektronikus alternatíva ráadásul a hagyományos könyvek esetében is releváns marketingeszköz.
Egy könyv fogyasztói árának 50-55, esetenként 60 százaléka a könyvterjesztőknél marad, a fennmaradó részen osztozik a szerző, a kiadó és a nyomda – emelte ki Katona Ildikó, hozzátéve, hogy az utóbbi években még meghatározóbbá vált a terjesztők szerepe, hiszen a kiadási tevékenységben is piaci fölénybe kerültek. Általános gyakorlat, hogy a kereskedelmi láncok csak bizományba vesznek át könyveket. Ennek előnye, hogy könnyebben forgalomba kerül az áru, hátránya, hogy túltermeléshez vezethet. Elenyésző a fix áras átvétel, amikor a bolt előre kifizeti a rendelt mennyiséget a kiadónak – ilyenek voltak például korábban a Harry Potter-kötetek.
Világgazdaság