Könyvtárosokat tanítottak adatkezelésre

2011 végén kutatási adatok kezelésével kapcsolatos kurzust indított egy holland cég. 2014-ben a kurzust átdolgozták három intézmény együttműködése keretében. A tanfolyamot az úgynevezett “data supporter”-ek, azaz az adatokkal foglalkozó segítő szakemberek (könyvtárosok, információtechnológusok) számára indították el. Ezek a szakemberek a kutatókat segítik az adatok tárolása, kezelése, archiválása és megosztása során. 2016 májusára összesen 170-en végeztek a tanfolyamon.
A tanfolyam oktatási anyagai angol és holland nyelven állnak rendelkezésre. A teljes kurzus két kontaktnapból áll, amelyek között hat hét telik el. Ezalatt a hallgatók ismerkednek az online tanulási környezettel, feladatokat végeznek el és töltenek fel, és egy fórumon visszajelzést adnak hallgatótársaik számára. A kurzus ún. online+ változata keretében önállóan tanulnak, igénybe véve a nyílt fórum lehetőségeit. A csak online kurzus résztvevői pedig saját tempóban tanulhatnak, de a közösségi média lehetőségei nélkül.
A két kontaktnap közötti hat hétben a hallgatók intenzív kapcsolatban vannak konzultáns segítőikkel, a coachokkal. Gyakorlati szakemberek számolnak be nekik problémáikról és a megoldásokról. Az adatkezelés megtervezése szintén fontos része a tematikának. A második kontaktnapon ismét előadásokra kerül sor, és ekkor mutatják be a hallgatók prezentációikat. A coachok rendszeresen összehívják a volt hallgatókat, akik beszámolnak arról, milyen eredményeket értek el. (“Essentials 4 data support”. Egy adatkezelési képzés ötéves tapasztalatai; ref.: Hegyközi I.)

Hírforrás:
Humanus