A közös játékkal új dimenziók nyíltak meg a könyvtárban

Társasjátékokkal ismerkedhettek, sőt sajátot is készíthettek a résztvevők a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár link gyermekkönyvtár részlegén. A szünidei program vendége a Társasjáték Klub volt, amelynek tagjai beavatták az érdeklődő gyerekeket több érdekes játék rejtelmeibe.
Emellett saját ötlet alapján barkácsolhattak a gyerekek. – Dobókockát, könyvjelzőt és ötödölő társasjátékot is készítettünk – mondta Való Anna. – Otthon is gyakran szoktunk társasozni. Anna hozzátette: ez azért jó, mert együtt van a család. Hasonló véleményen volt a mellett ülő Olívia is. – Az én kedvencem a Dixit – mondta Szabó Olívia. – Ez egy logikai játék, nagyon szeretem az ilyeneket, mert elgondolkodtatnak.
A lányok szerint sokkal többet ér egy jó közös társasjátékozás, mint a számítógépes játékok. – Ilyenkor együtt lehetünk a családunkkal – tette hozzá Olívia. – Meg szerintem sokkal jobb, ha szemtől-szemben látjuk azt, akivel játszunk. A társasozás megtanít a csapatmunkára, fejleszti a taktikai és stratégiai érzéket, természetes módja a készségek fejlesztésének. De a kiskoruktól társasjátékozó gyerekek könnyebben megtanulják elviselni a kudarcot és a sikert is.
A gyermekkönyvtári részleg légkondicionált termében, felnőtt iránymutatással pedig még inkább ki lehetett bírni azt a pár órát a számítógép nélkül.

Hírforrás:
SONLINE