Országszerte szombaton tartották a Múzeumok Éjszakáját, s mivel az idén Pécs volt a rendezvény fővárosa, a KKDSZ úgy gondolta, most és itt kell szót emelni a szakma elhanyagoltsága miatt. Tudni kell, hogy az említett intézmények dolgozóinak fizetését 2009 óta nem emelték, a közművelődésben dolgozók bértáblája azóta változatlan. Hogy mégis emelkedett valamelyest az érintettek bére, az annak köszönhető, hogy közben a minimálbér emelkedett, s a törvény diktálta alsó összeget mégiscsak ki kell fizetni a közművelődés napszámosainak. Így kapják meg a 180 ezer forint bruttót, aminek valamivel több mint 120 ezer nettója.
A pécsi tüntetés alig félszáz résztvevőjének túlnyomó többsége azonban még nem tervez sztrájkot, és bízik a kormány segítőkészségében. Mészárosné Sík Zsófia, aki 24 éve a pécsi Csorba Győző Könyvtár alkalmazottja képtelenségnek érzi, hogy egyetemi végzettségű, nyelveket beszélő, 20-30 éves szakmai tapasztalattal bíró közalkalmazottak minimálbérért dolgozzanak.
A kollégák hitből végzik a munkájukat – mondta Mészárosné, majd megjegyezte: Nem is tudom, hogyan tudnak megélni a munkatársaim a fizetésükből. Nagyon sok mindenről le kell mondjanak. Én kicsit más helyzetben vagyok, mert a férjem jól keres. Úgyhogy én tulajdonképpen hobbikönyvtáros vagyok.
Kiss Zoltán helyzete egészen más, neki a felesége is szakmabeli. A házaspár három gyermeket nevel, s amikor egyszerre kell a háromnak ruhát venni (márpedig ez nem ritka), akkor az falhoz nyomja a családot. Kisséknek autójuk nincs, nyaralni sose mennek, és még hosszan sorolhatnák, hogy mire nem telik. A férfi mosolyogva összegezte mindezt, s azt is bevallotta, hogy ő Fidesz-szavazó. Amikor a választási kampány idején már tüntettek a kollégák Pécsen a magasabb bérért, akkor nem ment el. Döntését ekképp magyarázta: A követelésekkel egyetértettem, de úgy éreztem, ha a választás előtt tüntetek, akkor a pártom ellen kampányolok. Most viszont eljöttem, mert a Fidesz nyert, és a bérkövetelésnek nincs már kampányíze.
24.hu