A finnek, hasonlóan a franciákhoz, az ingyenesen használható közösségi terekre helyezték a hangsúlyt a biennálén, szerintük a szabadtér legszebb szinonimája a közkönyvtár. Kicsi, de annál kellemesebben berendezett – olvasó lámpákkal és olvasósarokkal felszerelt – pavilonjuk kiállításából kiderül, hogy a finnek végtelenül büszkék a közkönyvtáraikra, amelyek reprezentatív épületekben kapnak helyet sok vidéki városban is. A finn építészek számára jelenleg a legnagyobb presztízsnek számít közkönyvtárat tervezni, gondoljunk csak Alvar Aalto legendás finn építészre, akinek a nevéhez több ilyen impozáns épület is kötődik.
Két évvel ezelőtti kutatások szerint az online megvásárolható, letölthető e-könyvek cseppet sem szegték a finnek könyvkölcsönző kedvét: ötven százalékuk legalább havonta egyszer felkeresi a helyi könyvtárat, tízből kilenc ember pedig úgy érzi, hogy jobbá válik az élete az által, hogy könyvtárba járhat. Nem csoda, hogy egy ilyen virtigli könyvmolylakossággal rendelkező országban még törvény is vonatkozik a könyvtárak működtetésére. A törvényt tavaly módosították utoljára, ez például előírja a könyvtári személyzet felsőfokú végzettségét, és azt is, hogy minden könyvtárnak ingyenesnek kell lennie. A finnek az állampolgári létezés fontos helyszíneként tekintenek ezekre az intézményekre, amelyek összetett – kulturális, edukációs és szociális – funkcióját nehezen lehetne más létesítményekkel helyettesíteni. Ennek jegyében több olyan könyvtár is működik Finnországban, ahol egy jól hangszigetelt próbaterem vagy akár egy biliárdasztal is helyet kapott.
HVG