Nyuszkamarcsinak és barátainak közös kiállítása nyílt a Móricz Zsigmond megyei könyvtárban link .
Hallottak már Nyuszkamarcsiról? Ha nem, bemutatjuk: egy aranyos, zöld ruhás nyuszi és alkotója, Kazainé Gégény Mária, akinek a gyöngyfűzés és az üvegfestés mellett a textiljátékok készítése a legkedvesebb időtöltése. Nemrég úgy határozott, hogy másoknak is megmutatja a legszebb mackóit, legformásabb manóit és igen, a legpiszébb nyuszijait is. A napokban a megyei könyvtárban kiállítása nyílt Nyuszkamarcsinak és barátainak, akik mind tagjai a Nagyhalászi Eszterlánc Kézműves Egyesületnek. Különlegességük, hogy csak természetes anyagokat használnak, egyedi darabokat készítenek, ezzel is ápolva a kézműves hagyományokat.
Kazainé Gégény Mária neve nem ismeretlen a megyeszékhelyen, hiszen 2012-ben a Térgalériában már bemutatkozott a Játék az életem című tárlatával. A Népművészeti Egyesület tanfolyamán megtanulta a Waldorf-babák készítését, 2016-ban Nagyhalászban az Anóka Eszter Városi Könyvtár húsvéti dekorációs versenyén I. díjat kapott a piros kertésznadrágos nyuszija. Főként gyerekeknek, de felnőtteknek is szeret örömet szerezni saját készítésű játékaival. (SZON)
– Húsvéti ablak- és ajtódíszek készültek a pápai könyvtárban. – A húsvétra hangolódás jegyében telt a Jókai Mór Városi Könyvtár link márciusi kézműves foglalkozása.
Sztyéhlikné Tóth Tünde könyvtáros vezetésével a szombat délelőtti alkalmon szülők és gyermekeik együtt alkothattak húsvéti nyuszit formázó ablak- és ajtódíszeket, különféle színű rajzlapból sablonok mentén kivágva, majd összeragasztva a részeket, szemet, orrot és változatos díszítőelemeket illesztve az alkotásra. Mint megjegyezte, a papírmunka jól fejleszti a gyermekek kézügyességét. (VEOL)