Meseország immár 26. éve hívogatja a gyerekeket egy nagy megyei mesemondó találkozóra a kecskeméti Katona József Könyvtárba link . Több mint ezer alsós és felsős általános iskolás nevezett hónapokkal ezelőtt az első szint meghallgatásaira a megye 13 térségében, közülük szombat délelőtt a legjobb 27 mondhatta el meséjét Meseország királynője (Ramháb Mária könytárigazgató), királya (dr. Kriston Vízi József néprajzkutató) és a Bölcsek Bölcse (dr. Kríza Ildikó néprajzkutató) előtt.
– Ez egy nagy mesemondó találkozó, nem versenynek tekintjük, inkább bemutatkozási lehetőségnek – mondta kérdésünkre a mesemondó “udvarmestere”, civilben a könytári Gyerekvilág vezetője, Koleszár Márta. A megye városai gyűjtik össze a helyi és a környékbeli kistelepülések mesemondóit, majd februárban a megyei találkozóra egy alsó- és egy felsőházi – vagyis egy-egy alsó és egy felső tagozatos – mesemondót delegál a megye 13 körzete.
A játék felépítése szerint ősszel, aki kiállja helyben az első próbákat, Meseországba költözhet, majd a második fordulóban eredményes mesemondók a kacsalábon forgó kastély lakó lesznek. A februári megyei – azaz a mai – forduló résztvevői pedig különböző udvari rangokban részesülnek teljesítményük alapján.
A találkozó célja elsősorban a bemutatkozási lehetőség, a tehetségkutatás és a hagyományőrzés, a népmesekincs bemutatása, az anyanyelvi kultúra fejlesztése.
Hírös.hu