Ismeretterjesztő könyvet akkor igazán jó olvasni, ha közben szórakozunk is. Szerencsére vannak szerzők, akik nemcsak a tudás, hanem a tudás örömének az átadását is komolyan gondolják. Az ő könyveikből válogattunk.
A legjobb ismeretterjesztő és tudományos könyvek azért letehetetlenek, mert úgy olvastatják magukat, mint egy jó regény. Így lesz a nagy felfedezésekből nagy kaland, az olvasásból pedig rácsodálkozás. És persze azért is izgalmasabbak, mint a fikció, mert ami ezekben a könyvekben van, az igaz, de legalábbis törekszik arra, hogy igaz legyen.
Összegyűjtöttük az elmúlt időszakban megjelent legérdekesebb tudományos könyveket, amelyek nemcsak ismeretet terjesztenek – és közben megpiszkálják kicsit a lelkiismeret-furdalásunkat, hogy az iskolában nem figyeltünk az órákon, vagy ha mégis, már semmire sem emlékszünk -, hanem szórakoztatnak is, és bebizonyítják, hogy a tudást tényleg élmény magunkba szívni.
HVG