A könyvtárosok hosszú ideje észrevették, hogy egyes kötetek érthetetlen módon eltűnnek, majd újra felbukkannak a könyvtárban, de az is előfordult, hogy lehetetlen helyeken akadtak rá a hiányzó könyvekre. A megfejtés váratlan helyről érkezett: a könyvtárban a városi hajléktalannak rendeztek egy beszélgetést. Kiderült, hogy a napközben helyben olvasott könyveiket dugdossák el, hogy másnap visszatérve még meg legyen a kötet, senki ne kölcsönözze ki közben. Azért, hogy tudják, hol tartanak az olvasásban, könyvjelzőkkel látják el a köteteket.
Mivel lakcím nélkül nem lehet olvasójegyet váltani, így hajléktalanok nem kölcsönözhetnek ki könyveket.
A könyvtár igazgatója elmondta: “Ez a közösség igazán értékeli a szolgáltatásainkat és nagy tisztelettel bánik a könyvekkel” – mondta Rivera. Becslése szerint ötven hajléktalan látogatja a könyvtárat napi rendszerességgel. Sokuk kiemelkedően olvasott és választékos irodalmi ízlése van.
Mióta fény derült az eltűnő könyvek rejtélyére, a könyvtár kinevezett egy polcot a hajléktalan olvasónak, ahol biztonságosan tárolhatják a könyveiket a főpult mögött. Emellett megértőbbek velük a késve visszahozott könyvek, illetve a késedelmi díjak kapcsán.
“Büszkék vagyunk az olvasóinkra, jöjjenek az élet bármely területéről” – áll az Aucklandi Könyvtár Facebook oldalán. Az intézmény emellett rendszeresen tart filmvetítéseket és olvasóklubot a hajléktalanoknak.
Fidelio