3 év alatt 8%-kal nőtt a rosszul olvasó 15 évesek száma

Az Európai Bizottság magyar oktatásról készült legfrissebb jelentése szerint míg az unióban csökken, addig Magyarországon 2010 óta emelkedik az iskolaelhagyók aránya: 2013-hoz képest 2016-ig 11,9 százalékról 12,4 százalékra nőtt az arány, az uniós átlag 2016-ban 10,7 százalékos volt. A jelentés külön kitér rá, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok különösen a tankötelezettségi korhatár 18-ról 16 éves korra történő leszállítása (2012) óta maradnak ki egyre nagyobb számban az iskolából, hogy képesítéshez nem kötött munkát vállaljanak. A közfoglalkoztatás keretében szerzett jövedelmük alacsonyabb a minimálbérnél, de még így is magasabb, mint a családi pótlék lenne az iskolában maradásuk esetén. A gyermekszegénység csökkent, de még most is 36,1 százalékos Magyarországon, szemben az EU 26,9 százalékos átlagával.
Az olvasást illetően alulteljesítő 15 évesek részaránya három év alatt 27,5 százalékra emelkedett – ez nyolc százalékos emelkedés.
Továbbra is súlyos probléma a jelentés készítői szerint a pedagógushiány, és hiába emelkedtek a bérek az elmúlt években, még mindig 30 százalékkal alacsonyabbak, mint más felsőfokú végzettséggel rendelkezők bére.

Hírforrás:
Világgazdaság