Melyik közösségi médiumban csoportosulnak a magyarok?

Többek közt ebbe adott betekintést Lévai Richárd, az RG Stúdió marketingigazgatója a MediaQ augusztusi, 6609 főt felmérő adatai alapján.
1. A Facebook továbbra is a legerősebb hazánkban közel 6 millió felhasználóval, amelyet a
2. Messenger követ 4,89 millióval (ennek 76,5 százaléka fiatal),
3. a YouTube áll harmadik helyen valamivel több mint 4 millióval, tipikusan harminc éves kor alatti zenét és videókat néző fiatalokból álló bázisával.
A dobogós helyezések után nagyobb csökkenés figyelhető meg a felhasználói számban, így
4. az Instagramot hazánkból 1,36 millióan használják, rendszerint harminc alatti jómódúak.
5. A Pinterest közönsége legfőképpen a divat és kiegészítők kategóriája iránt érdeklődő 15-35 évesekből áll.
6. A LinkedInt 726 ezren használják a “gazdasági elitből”, például közép- és felsővezetők, ambiciózus fiatalok közül.
7. A lista végén pedig a korábbi Twitter helyett már a Snapchat áll 564 ezer felhasználóval, főleg olyan 25 év alatti fiatalokból, akik a Facebookon túli kommunikációs lehetőségeket keresik.
“Figyeljük meg, hogy az első négyből három a Facebook tulajdona.” – hívta figyelmet az RG Stúdió marketingvezetője is. A szakértő a Snapchattel kapcsolatban hozzátette, hogy sokan a Facebook kihívóját látják benne, de a cégek hozzáállása kettős – mindenki reméli, hogy minél később hozza Magyarországra a hirdetési platformját, mert akkor még egy helyen kellene jelen lenni, miközben a közösség jelenleg nagyon kicsi. – Elhangzott a Magyar Információbrókerek Egyesülete Keresés a közösségi médiában link c. konferenciáján, okt. 3-án.