Egyszerűen kiszűrhetőek az álhírek? – Valós időben szűrő szoftver készül

A Full Fact olyan szoftvert fejlesztett, amely képes valós időben megmutatni, ha a médiában valaki nem mond igazat. Nem csoda hát, hogy vannak pártok, melyek úgy gondolják: ezt nem szabad szó nélkül hagyni. Az eszközt már tesztelik a briteknél, angol nyelven már novembertől jöhet az éles üzem.
A céget első körben 500 ezer dolláros befektetéssel alapította két milliárdos – az eBay létrehozásában is részt vállaló Pierre Omidyar, valamint az ember-akitől-csak-a-rózsafüzér-védi-meg-a-világot: Soros György. A cég októberben kezdte meg a szoftver tesztelését, novembertől pedig – angol nyelven – már élesben működhet a hazugságot kiszűrő program.
A szoftver lényege, hogy a vizsgált szöveget az elérhető hivatalos adatbázisok tartalmával veti össze, hogy az ott fellelhető információk alapján eldöntse, valós információt hallunk-e vagy az adott képviselő szeretne nagyot mondani. Példának okáért ha valaki 1 millió új, megteremtett munkahelyről beszél, akkor a szoftver automatikusan leellenőrzi az elérhető foglalkoztatási adatokat, és rögtön jelzi, ha az állítás nem egyezik meg a valósággal. Sőt, a program nemcsak az állítások valóságtartalmát állapítja meg, de az adatbázisokból dolgozva a bizonyítékokat is elénk tárja, tehát azt, hogy miért igaz vagy hamis az, amit a beszélő állít. (HVG)
Az ATV adásában Vadász Pál nyilatkozik. (YouTube)

Hírforrás:
YouTube ; HVG