A közösségi tér elnevezés néhány évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon – könyvtári vonatkozásban, pl.: Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér. Műfajként azóta megjelent szórakozóhely esetében, pl. a budapesti Auróra kapcsán hivatkoznak így rá link , vagy akár strandként: a Balatoni strandtulajdonosokat tömörítő szervezet a nyári szezont akarja úgy megnyújtani, hogy hűvösebb időkre is biztosít az oda látogatók számára különféle időtöltési lehetőségeket. – Nyilván, közösségi térként.
Ebből adódóan lehet, hogy a következő években a könyvtár egyike lesz a közösségi tereknek. Specialitása nem az étkezés, vagy fürdőzés, hanem pl. tájékoztatás, dokumentumszolgáltatás lesz. Megváltozhat tehát a könyvtár imázsa és szemantikai tere 🙂
KIT-információ