(Orientalisták az OSZK-ban sorozat) Komoróczy Géza: A szóbeliség nem elég hatékony akkor, ha a közlemény címzettje több emberből álló csoport (esetleg egymással nem is szoros érintkezésben lévő személyek), vagy ha az információt hosszabb ideig kell tárolni. … A helyhez kötött (szilárd anyagra rögzített) emlékeztető jel (piktogramma) az információnak csak egy vagy kevés elemét tárolja. A szám- és írásjegyek (amelyek több lépésben alakultak ki), hordozható anyagon, lehetővé teszik nagy távolságok áthidalását. A tartós anyag pedig (például Mezopotámiában az agyag) lehetővé teszi az információ időbeli tárolását. Ezek a folyamatok a társadalmi szerveződés bonyolultabbá válása során bontakoznak ki, kultúránként más-más technikai részletekkel, de lényegük szerint azonosan. Fontos tudni, hogy maga az írás nem kódolja (nem tudja kódolni) az olvasáshoz és értelmezéshez szükséges (meta-)információkat. …
– Kik a szellemi pálya, az értelmiségi lét mai démonűzői?
KG: Az értelmiség legnagyobb ellenségei ma azok, akik hatalmi pozícióban vagy dogmatikus okokból nem tűrik a kritikai gondolkodást, a bírálatot, illetve a kutatás, tanítás, bírálat autonómiáját, és az ilyen tevékenységet marginalizálni próbálják, lehetetlenné teszik vagy üldözik.
Nemzetikönyvtár